Hosszabb és rövidebb történelmi tanulmányokat és írásokat, valamint rövidebb írásokat, blogbejegyzéseket és fényképes "tudósításokat" osztok meg olvasóimmal. Az összes itt olvasható írást (és fotókat) a szerzői jog © védi.


2014. október 31.


KÖVENDY KATALIN

A "Valóság" c. folyóiratban megjelent, többnyire család- és mikrotörténeti írásaimból

Az alábbi címekre kattintva a Valóság c. folyóiratban 2010–2015 között megjelent írásaimból olvasható néhány részlet; illetve három teljes (pdf formátumú, letölthető) írás.

 Hunyadista kamaszok (Valóság, 2010/7. 90-105.)

Kiscserkész Apámék a harmincas évek elején
©Kövendy Katalin tulajdona


A Kövendy Gyulára vonatkozó újságcikkek a "Nyírvidék Szabolcsi Hírlap" 1935–1943. évfolyamok számaiból származnak; az újságok digitalizált formában a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon találhatók; a Marosvásárhelyi Református Kollégium évkönyvében a Nagy Háborúban harcoló Kövendyekre való emlékezés az Erdélyi Múzeum-Egyesület Erdélyi Digitális Adattárban olvashatók.

Kövendy Gyula szds. a húszas évek elején
(Forrás: Ezredtörténet, Hadtörténeti Intézet, saját fotózás)

Kövendy Gyula Apámékkal Nyírábrányban a harmincas évek közepén
©Kövendy Katalin tulajdona


Cívisvárosi Ungváry és Bisothka felmenőim (Valóság, 2013/9. 88–99.)

 
©Kövendy Katalin tulajdona
A Debreceni Köztemetőben található Bisothka síremlék – esztétikai értéke vagy szellemi maradandósága okán történő – levédetésére tett minden próbálkozásom, a debreceni illetékesek elutasító hozzáállása miatt, sajnálatos módon eredménytelen maradt.
A lengyel eredetű, a XVII. században nemességet kapó Bisothka családból származó Ükapám volt egyebek között a Debreceni Csokonai Színház építési vállalkozója. Bisothka örökösök híján a (nagy méretű, fekete obeliszk) sír a mi (Kövendy) gondozásunkban áll. Lásd a fenti tanulmány 55. lábjegyzetét.

A Debreceni Állami Főreáliskola értesítője a húszas évek végéről. Bisothka János, Lőcse város főmérnökének hősi haláláról (forrás: Hungaricana)
Bisothka János tervei alapján készült a Békéscsabai Hősök Temetője 1917-ben, amelyben 728, a  harcterekről hazahozott hősi halott sírja található. Az egyforma síremlékek 489 magyar, 89 orosz, 14 szerb, 13 olasz, német, 105 román és 6 ismeretlen nemzetiségű katonának állítanak emléket.

Vitéz Ungváry Béla gépészmérnök és a Gamma-Juhász rendszerű lőelemképző (Valóság, 2014/5. 31–47.)





©Kövendy Katalin tulajdona
A képeket a Gamma Ipartörténeti Szakgyűjtemény fotóalbumaiban találtam, a papírnehezéket a múzeumi tárgyak között; köszönet a segítségért Baumler Edének, a múzeum tudományos igazgatójának.


Egy 1951-es "apró" koncepciós per (Valóság, 2015/9. 74–99.)