Hosszabb és rövidebb történelmi tanulmányokat és írásokat, valamint rövidebb írásokat, blogbejegyzéseket és fényképes "tudósításokat" osztok meg olvasóimmal. Az összes itt olvasható írást (és fotókat) a szerzői jog © védi.


2012. november 9.


KÖVENDY KATALIN

Az Arisztokraták c. állambiztonsági dossziéról 

Az ötvenes évek végén a fiatal egyetemi oktató a művészettörténet vizsga során, miután már mindent megpróbált azért, hogy kihúzzon egy értelmes mondatot a kommunista pártfunkcionárius vizsgázóból, végül arra kérte, hogy jó, akkor mondjon bármit Michelangeloról. A válasz ez volt: „Eddigi pályafutásom során nem találkoztam ezzel a névvel.”
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában folytatott kutatásaim során egy arisztokrata származású, volt I. világháborús katonatiszt kapcsán alkalmam volt alaposan áttanulmányozni egy dossziét, amely az arisztokráciát vette górcső alá. Az Arisztokraták, tőkések, volt horthysta államapparátus tagjai című, természetesen szigorúan titkos, több mint kétszáz oldalas dossziét 1958 májusában nyitották a Budapesti Rendőr Főkapitányság Politikai Osztályának III/d osztályán.[2] A „javaslat objektum dosszié nyitására” 1958. április 21-én született meg a BRFK Nyomozó Osztály V/a. csoportjánál. Sárdi Kálmán rendőr főhadnagy javaslata a következő volt...



Az alábbi linken található a teljes írás (Google dokumentum pdf. formátumban).


Az írást szerettem volna megjelentetni. Nem jártam sikerrel. Levelezésem (nevezhetjük pengeváltásoknak is, hiszen nekem veszteni valóm nincsen, s ez nagy szabadság ám a véleményformálásban és őszinteségben!)  a szerkesztővel kicsit hosszabb volt, de azt nem közlöm itt. Szakmailag és emberileg kérdőjelezte "csak" meg a hozzáértésemet és az objektivitásomat. Ennek a szakmai lenézésnek a lélektani, társadalomlélektani okát több helyen leírtam, többek között ebben a tanulmányomban is: a legvégén, az összegzésben. Ajánlom figyelmes olvasásra.