1956
Apám 1956-ban jogi diplomával rendelkezett, de származása miatt nem jutott szakképzettségének megfelelő álláshoz. Így Apám – az egyik gépészmérnök nagybátyja tanácsára – korábban elvégzett egy tanfolyamot, villanyhegesztő szakember lett; az Ikarus Gyárban dolgozott. Ő az ún. befurakodottak közé tartozott: azok közé, akik "befurakodtak" a munkásosztályba, pedig sokkal "rosszabb" származásúak voltak. Dolgozott ő persze diplomás jogászként a föld alatt keszonmunkásként is az ötvenes évek elején.
1956 után a nagy-nagybátyja ügyvédi irodájában ügyvéd lett, de akkoriban másféle embereket láttak szívesen az ügyvédi kamarában: nem a régi értelmiségi családból származó osztályidegeneket. Vicces, vagy inkább siralmas látni, ahogy a mély tudatlanságból felkapaszkodó kommunista uralkodó osztály (ez a munkás-paraszt osztályszövetség) tagjai közül valamely sokszorosan alulképzett ávós, ávéhás képes volt leírni azt, hogy egy 1927-ben született jogász korábban "horthysta hadbíró volt".
Az is vicces, de inkább siralmas, ahogyan minden további
nélkül odaírták a kartonján azt, hogy "ügyvéd-villanyhegesztő".
Apám soha nem lehetett ügyvéd. Nem lehetett jogász Budapesten, ahol a családunk élt. A hatvanas évek elejétől vidéken lehetett vállalati jogász. Hegesztőnek és autóközlekedési jogász szakembernek is kiváló volt. A családunkban, minden ágon, minden oldalról vezérelv volt, hogy ha az ember csinál valamit, azt csakis jól érdemes csinálni. Ezt a lusták, a más érdemekért, más származásért babérokra tör(tet)ők soha, sehol nem igazán tolerálták. Pedig ők uralták az országot, ők lettek (többségük kezdetben gyorstalpalókon, pártiskolákon, Lenin Intézetben, BM tanfolyamokon szerezve papírokat és "képzettséget") az új "elit", az új "értelmiség".
A korabeli iratokban Apám neve szinte mindig "i" végződéssel szerepel. A kommunisták nem szerették az "y"-os végződésű neveket, embereket.
©Kövendy Katalin
