Hosszabb és rövidebb történelmi tanulmányokat és írásokat, valamint rövidebb írásokat, blogbejegyzéseket és fényképes "tudósításokat" osztok meg olvasóimmal. Az összes itt olvasható írást (és fotókat) a szerzői jog © védi.


2013. január 13.

Don-kanyar


Októberben közzétettem ideiglenesen néhány fényképet az 1956-os forradalom tiszteletére. Most a Donnál elesett hősi halottaknak, az eltűnteknek, az esetleg szovjet munkatáborokban, lágerekben elpusztultaknak, a Don-kanyar poklában elnyelt vagy az onnan nagyon kevesen visszatérő magyar honvédeknek adózom ezzel a néhány képpel. Talán nem mindenki utazhat Budapestre, hogy megnézze a kiállításokat a Hadtörténeti Múzeumban, vagy hogy mécsest gyújtson a végtelennek tűnő névsorok előtt. A Hadtörténeti Múzeum és a Hadtörténeti Intézet hatalmas épületegyüttesének a falán látható (a) sok-sok elesett vagy eltűnt katona neve. Végre méltó módon emlékezhetünk ezekre az emberekre.






















Ma  délelőtt a 81 éves Anyám, aki tudta, hogy ma fel fogok menni a Várba megnézni és körbefényképezni a Donnál elesetteknek emléket állító molinót, azt mondta, hogy tegnap este hosszasan gondolkodott az ágyban, míg végül eszébe jutott ez a dal, amit gyerekkorában tanult. Majd, hetven év távlatából, mint egy iskolás kislány, csillogó szemmel elénekelt két teljes versszakkal egy bús, általam eddig soha nem hallott második világháborús dalt. Én csak néztem és hallgattam. (Később kikerestem a youtube-ról egy szép változatot, és kinyomtattam neki a neten megkeresett teljes dalszöveget.) Székelyhídon, Pozsgay Károly, református iskolaigazgató tanító, bankalapító, birtokos és képviselő, erősen negyvennyolcas érzelmű ükapám hétszobás házában, majd később az elrabolt javainak maradékán, a II. világháború utáni román kommunista rablások után kegyelemből meghagyott, szőlősben lévő kisebb házban élt a lánya, az én dédanyám, Szentkirályi Károly református lelkész özvegye. Korai özvegységben nevelte fel a század elején négy gyermekét, majd miután azok az I. világháború idején (a fiúk a román hadseregbe való besorozás elől megszökve) elhagyták a szülői-nagyszülői házat, s Trianon után egyben a szülőhazát, Erdélyt is, együtt élt később lánytestvérével, Biharpüspöki, majd Hajdúhadház főjegyzőjének és alpolgármesterének (Nagy Károly) az özvegyével. Nagy Károly korábban nem esküdött fel a román hatalomra, így el kellett hagynia Biharpüspökit. Itt, Székelyhídon tanulta kislányként az Anyám Erdély visszacsatolásakor ezt a dalt. Most, hogy több műsort, riportot hallott a rádióban és tévében erről az eseményről, előjött ez a dal az emlékei mélyéből. Ezért kellenek az ünnepek, az együttes ünneplések, mert az ember lelkét mozgatják meg, s egy össznépi „lélekmozgatás” soha nem lehet ártalmas… ha az egyéneknél ilyen csodákra képes.