Az összes itt olvasható írást (és fényképet) a szerzői jog © védi; minden jog fenntartva. Nyomtatásban megjelentetni, sokszorosítani és üzletszerűen terjeszteni, a szövegen változtatni, s úgy bárhol megjelentetni - nem lehet. Belinkelését és a link terjesztését melegen ajánlom. Az írásokat jobboldalinak mondott társadalomtudományi vagy pártatlan szakmai folyóiratok (ArchivNet, Kommentár, Magyar Szemle, Hitel stb.) nem jelentették meg - természetesen nem a színvonal, hanem inkább az össznépi amnézia kényelme, a múlt elmaszatolása iránti vonzódás, az igazság "fájdalmas" volta, az önigazolások, az irigység, a megfelelni vágyás, a gáncsoskodás, a szakmai és emberi féltékenykedések, a személyes kis bosszúállások miatt. Ezért így teszem olvashatóvá őket.


2015. március 15.


Tisztelet a bátraknak


Apai dédanyám tompai Bothos Ágnes volt. „A Bothos család 8 alkirálybírót s 3 főjegyzőt adott Marosszéknek. Imre pedig 1703-ban maros-vásárhelyi várparancsnok volt. Botos Ádám 1848-ban az önvédelmi harczban esett el. III. Gábor mint Garibaldista részt vett az olaszországi ütközetekben. Kálmán, szintén részt vesz az 1848/49-iki szabadságharczban, főhadnagy volt.”


2014. október 31.


KÖVENDY KATALIN

A "Valóság" c. folyóiratban megjelent, többnyire család- és mikrotörténeti írásaimból

Az alábbi címekre kattintva a Valóság c. folyóiratban 2010–2015 között megjelent írásaimból olvasható néhány részlet; illetve három teljes (pdf formátumú, letölthető) írás.

2014. augusztus 5.

Kövendy Katalin

A német megszállás áldozatainak emlékművéhez (vélemény és fotók)

Azok, akik az utóbbi időben Magyarországnak a holokausztban játszott szerepét és felelősségét szeretnék egyre inkább felnagyítani, nem ismerik, nem akarják ismerni, megismerni és elismerni a történelmi tényeket. Magyarország a II. világháború legvégén német megszállás alatt volt. Nem volt általánosan köztudott az, hogy mi történik a zsidókkal elvitelük után. Nem a mai ismereteinket kell rávetíteni a múltra. A ma ismert légi felvételek bizonyítják, hogy az angolok, amerikaiak jól láthatták a nagy táborokat és nem tettek semmit. Az akkori létet, akkori viszonyokat, akkori gondolkodásmódot kell megérteni és visszatükrözni. Piroska néni a falu széléről nem tudott a haláltáborok létéről, és a saját és a szerettei életét tartotta a legfontosabbnak, így amikor statárium mellett, agyonlövetés fenyegetettségével a német megszállás alatt elhurcolták a zsidókat, Piroska néni nem fogott fegyvert a szomszédasszonyokkal, mert nem volt neki – a férje élve vagy holtan, mint a magyar férfiak többsége, távol volt tőle –, nem szaladt oda kaszával-kapával a vagonokhoz agyonlövetni magát, és hagyta, hogy a túlerő azt tegye, amit. Ez rendszerint így szokott lenni. 

2014. február 16.

KÖVENDY KATALIN

A rendszerváltó "nagy öregek" generációjáról 

A mai harmincasok nagyszülei, a mai kisgyerekek még életben lévő dédszülei, azaz a mai nyolcvan évesek és nyolcvanon túliak alkotják azt a korosztályt, amelynek tagjai fiatalon, de már felnőttként élték meg a kommunista elnyomás kialakulását, majd a totalitárius diktatúrát, a munkások és parasztok 1945-től1 1989-ig tartó uralmát. A korábbi generációk, az idősebb rokonaik, a szüleik már a két világháború közötti időszakban is különböző korú, de felnőtt emberek voltak, és a rendszerváltás előtt, a hetvenes évek végére többnyire meghaltak; azok pedig, akik a világháború alatt és közvetlenül utána születtek, a mai hetven év körüliek, már gyerekként is a kommunista diktatúra „tanításán” nőttek fel.

2012. november 9.


KÖVENDY KATALIN

Az Arisztokraták c. állambiztonsági dossziéról 

Az ötvenes évek végén a fiatal egyetemi oktató a művészettörténet vizsga során, miután már mindent megpróbált azért, hogy kihúzzon egy értelmes mondatot a kommunista pártfunkcionárius vizsgázóból, végül arra kérte, hogy jó, akkor mondjon bármit Michelangeloról. A válasz ez volt: „Eddigi pályafutásom során nem találkoztam ezzel a névvel.”[1]

2012. április 21.

KÖVENDY KATALIN

Az én 1848-as hőseim. A tompai Bothos felmenőim

Apai ágon dédanyám tompai Bothos Ágnes volt, aki régi székely nemes családból származott. Apjának, Bothos Albertnek a felmenői és rokonai évszázadokon át jeles személyei voltak a marosszéki székely széknek és településeknek. Az 1575-ös összeírásban a Báthory István fejedelem oldalán harcoló marosszéki székelyek között (Tompáról) említik Botos Jacabot, Botos Pétert. A Giorgio Basta által 1602-ben elrendelt marosszéki nemesek, lófők és szabad székelyek, majd az 1603-as marosszéki nemesek, lófők, darabontok katonai összeírásaiban, valamint az 1614-es Bethlen Gábor idejéből származó összeírásban a primor székelyek között szerepel Tompánál (Botos Gallus) Bothos Gál. Az 1635-ben készült lajstromban, amely I. Rákóczi György számára vette számba a hadköteles marosszéki székelyeket, Tompán a nobiles kategóriában Botos Péter, Gál és Mihály szerepelnek. Az 1600-as évek elején Marosszék primorjai és jobbágytartói között szerepel Bothos Gál primor, öt helység (Vecze, Tompa, Sóváraggia, Madaras, Mogyorós, 12 jobbágy ura) birtokosa. A primorokat a XV. századtól említik ezzel az elnevezéssel: ők a székely rendi társadalom főnemesei. Az elsők, vagy főbb nemesek (seniores, primores, primores nobiles, potiores), akiknek legalább három nyíl földjük volt. Utánuk következtek a lófők, lovasok, akik...
 

2012. március 17.

KÖVENDY KATALIN

A kommunista diktatúrák értelmiségéről és a folytonosságról

            Az 1945 utáni időkben, a Rákosi-érában és a teljes Kádár-korban, az ötvenes,  hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években nem kizárólag a tehetségük és tudásuk miatt kerültek jó értelmiségi állásokba diplomás emberek. Érvényes ez a mai, különböző pozíciókban lévő értelmiségiek – értelemszerűen nem a legfiatalabb korosztály – többségére is. A takarítónő, a házmester, a marós, a szegényparaszt vagy később egyszerű TSZ-tag, vagy a gyári munkás gyerekét hamarabb és szívesebben vették oda a Kádár-érában bármelyik tanszékre az akkori vezetők, akik jobbára maguk is munkás-paraszti származásuk és a rendszerhez való hűségük miatt emelkedtek ki a munkásosztály vagy a nincstelen parasztság soraiból egy-két generációval[1] korábban, a Rákosi-éra alatt.

2011. május 26.

Kövendy Katalin

„Lerúgatom véle a csillagokat” – A 48-as dalokról, a nemzettudatról 4.
        
Sepsiszentgyörgyi huszárcsákó
Ahhoz, hogy egy ország népét képletesen szólva járomba lehessen hajtani, méghozzá úgy, hogy a végén már önként kérje a nyakába a jármot, arcára pedig a szemellenzőt, hogy csakis egyetlen irányba legyen képes nézni, vagy inkább bámulni, s hogy következésképpen egyetlen irányba menjen – több dologra van szükség. Az egyik az oktatás és nevelés szétzüllesztése. Ennek eredményeként olyan generációk nőhetnek fel, akiknek igényük sem lesz semmi olyan dologra, ami a csőlátó perspektíván, s a csordában való vonulás tényén és irányán kívül esne.

2011. május 25.

Kövendy Katalin

A turulmadárról, a csúsztatásokról, a társításokról és hárításokról. A nemzettudatról 3.
           
Százhalombatta
Budapesten a Királyi Palota előtt ott lehet – szétterült szárnyakkal a Dunára nézőn – a régi hatalmas turulszobor, de a magyar mondavilág eme mitikus alakja nem kívánt szimbólum ebben az országban hosszú évtizedek óta. Pedig ugyanúgy a kultúránk, az eredetmítoszunk része, mint az olaszoknál a két kis emberkölyköt szoptató anyafarkas. Miben más a kettő? Mindkettő képtelen történet, mint ahogy a népek mitológiái teli vannak csodás és hihetetlen történetekkel és alakokkal.

2011. május 22.

Kövendy Katalin

„Szülőanyám, te szép Magyarország”  – A nemzettudatról 2.

Ugyanez az öntudat – hogy tudom, ki vagyok, mit érek – érvényes a kisebb és nagyobb közösségekre is. Ha közösségként tudjuk azt, hogy melyek az értékeink és melyek a hibáink, akkor nem becsüljük alá az értékeinket, és nem bagatellizáljuk a hibáinkat. Nem akarunk szándékosan elszürkülni és a még nagyobb tömegekhez hasonlítani, nem hisszük sem értéktelenebbnek, sem értékesebbnek önmagunkat. Romboló és bomlasztó hatású lesz, ha a médiából és az oktatás során hosszú éveken

2011. május 18.

Kövendy Katalin

„Szülőanyám, te szép Magyarország” – A nemzettudatról 1.
   
Az utóbbi évtizedekben felnőtt nem egy olyan generáció, amelynek tagjai nemhogy büszkeséget nem, de hovatovább kifejezetten szégyent vagy undort éreznek, ha a dicső múltat egyáltalán csak megemlítik nekik. Magyarságukra inkább szemlesütve vagy sehogyan sem gondolnak. „Á, minek már ezzel foglalkozni, lépjünk már túl rajta, haladjunk már, előre kell nézni, miért kell ünnepelni régmúlt embereket és tetteiket?” – lett az általános vélekedés sokak számára. Messze van már tőlük