Az összes itt olvasható írást (és fotókat) a szerzői jog © védi; minden jog fenntartva. Nyomtatásban megjelentetni, sokszorosítani és üzletszerűen terjeszteni, a szövegen változtatni, bárhol az engedélyem nélkül megjelentetni - nem lehet. Belinkelését és a linkek terjesztését melegen ajánlom. A blog elején olvasható hosszabb és rövidebb (történelmi) tanulmányokat és írásokat a jobboldalinak mondott társadalomtudományi vagy pártatlan szakmai folyóiratok (ArchivNet, Kommentár, Magyar Szemle, Hitel stb.) nem jelentették meg - természetesen nem a színvonal, hanem inkább az össznépi amnézia kényelme, a múlt elmaszatolása iránti vonzódás, az igazság "fájdalmas" volta, az önigazolások, a megfelelni vágyás, az előítéletek és a sznobság stb. miatt. Ezért itt tettem olvashatóvá őket. A későbbi (rövidebb) írások, fényképes "tudósítások" blogbejegyzésekként íródtak.


2016. december 7.

A tegnapi napon elküldtem az utóbbi hónapok munkájának eredményét; egy 85 ezer leütés terjedelmű írást a Valóság szerkesztőségének. 2017 folyamán jelenik meg valamikor. Írásomban maradok a kommunista diktatúra témánál, de ezúttal egy kiváló kolozsvári ember és Erdély volt hosszú vizsgálódásaimnak a tárgya. Sokan azt hittük és hiszik még ma is, hogy itt, Magyarországon volt csak igazi pokol '45 után és az ötvenes években, 1956-ot követően – málenkij robotra elhurcoltakkal, Rákosival, ÁVH-val, Andrássy út 60-nal, Recskkel, Hortobággyal, pufajkásokkal, koncepciós perekkel, vérbírókkal, kivégzésekkel... Hát nem...

2015. március 15.


Tisztelet a bátraknak


Apai dédanyám tompai Bothos Ágnes volt. „A Bothos család 8 alkirálybírót s 3 főjegyzőt adott Marosszéknek. Imre pedig 1703-ban maros-vásárhelyi várparancsnok volt. Botos Ádám 1848-ban az önvédelmi harczban esett el. III. Gábor mint Garibaldista részt vett az olaszországi ütközetekben. Kálmán, szintén részt vesz az 1848/49-iki szabadságharczban, főhadnagy volt.”


2015. február 25.


A kommunizmus áldozatainak emléknapjára

Az alábbi megsárgult boríték dátumbélyegzőjén látható napon levelet adott fel Nagyapáméknak Rotharidesz Zsuzsi, egy ismeretlen illető. Sok jólelkű magyar emberhez hasonlóan ő is megtalálta a vágányok mellé kihajított papírt és elküldte a címzettnek. A lezárt marhavagonokból csúsztatták vagy dobták ki a kis galacsinokat, apró cetliket, cédulákat, papírfecniket azok a hadifogoly férfiak, akiket ártatlanul az orosz munkatáborokba, a gulágra vittek a "felszabadító" szovjet csapatok... Összesen 700 000 embert. Így értesítették, sokan utoljára, a szeretteiket. Nagybátyáim, akkoriban két kamasz, gimnazista korú fiú, szerencsére nem utoljára tették ezt.

2014. október 31.


KÖVENDY KATALIN

A "Valóság" c. folyóiratban megjelent, többnyire család- és mikrotörténeti írásaimból

Az alábbi címekre kattintva a Valóság c. folyóiratban 2010–2015 között megjelent írásaimból olvasható néhány részlet; illetve három teljes (pdf formátumú, letölthető) írás.

2014. augusztus 5.

Kövendy Katalin

A német megszállás áldozatainak emlékművéhez (vélemény és fotók)

Azok, akik az utóbbi időben Magyarországnak a holokausztban játszott szerepét és felelősségét szeretnék egyre inkább felnagyítani, nem ismerik, nem akarják ismerni, megismerni és elismerni a történelmi tényeket. Magyarország a II. világháború legvégén német megszállás alatt volt. Nem volt általánosan köztudott az, hogy mi történik a zsidókkal elvitelük után. Nem a mai ismereteinket kell rávetíteni a múltra. A ma ismert légi felvételek bizonyítják, hogy az angolok, amerikaiak jól láthatták a nagy táborokat és nem tettek semmit.

2014. február 16.

KÖVENDY KATALIN

A rendszerváltó "nagy öregek" generációjáról 

A mai harmincasok nagyszülei, a mai kisgyerekek még életben lévő dédszülei, azaz a mai nyolcvan évesek és nyolcvanon túliak alkotják azt a korosztályt, amelynek tagjai fiatalon, de már felnőttként élték meg a kommunista elnyomás kialakulását, majd a totalitárius diktatúrát, a munkások és parasztok 1945-től1 1989-ig tartó uralmát. A korábbi generációk, az idősebb rokonaik, a szüleik már a két világháború közötti időszakban is különböző korú, de felnőtt emberek voltak, és a rendszerváltás előtt, a hetvenes évek végére többnyire meghaltak; azok pedig, akik a világháború alatt és közvetlenül utána születtek, a mai hetven év körüliek, már gyerekként is a kommunista diktatúra „tanításán” nőttek fel.

2012. november 9.


KÖVENDY KATALIN

Az Arisztokraták c. állambiztonsági dossziéról 

Az ötvenes évek végén a fiatal egyetemi oktató a művészettörténet vizsga során, miután már mindent megpróbált azért, hogy kihúzzon egy értelmes mondatot a kommunista pártfunkcionárius vizsgázóból, végül arra kérte, hogy jó, akkor mondjon bármit Michelangeloról. A válasz ez volt: „Eddigi pályafutásom során nem találkoztam ezzel a névvel.”[1]

2012. április 21.

KÖVENDY KATALIN

Az én 1848-as hőseim. A tompai Bothos felmenőim

Apai ágon dédanyám tompai Bothos Ágnes volt, aki régi székely nemes családból származott. Apjának, Bothos Albertnek a felmenői és rokonai évszázadokon át jeles személyei voltak a marosszéki székely széknek és településeknek. Az 1575-ös összeírásban a Báthory István fejedelem oldalán harcoló marosszéki székelyek között (Tompáról) említik Botos Jacabot, Botos Pétert. A Giorgio Basta által 1602-ben elrendelt marosszéki nemesek, lófők és szabad székelyek, majd az 1603-as marosszéki nemesek, lófők, darabontok katonai összeírásaiban, valamint az 1614-es Bethlen Gábor idejéből származó összeírásban a primor székelyek között szerepel Tompánál (Botos Gallus) Bothos Gál. Az 1635-ben készült lajstromban, amely I. Rákóczi György számára vette számba a hadköteles marosszéki székelyeket, Tompán a nobiles kategóriában Botos Péter, Gál és Mihály szerepelnek. Az 1600-as évek elején Marosszék primorjai és jobbágytartói között szerepel Bothos Gál primor, öt helység (Vecze, Tompa, Sóváraggia, Madaras, Mogyorós, 12 jobbágy ura) birtokosa. A primorokat a XV. századtól említik ezzel az elnevezéssel: ők a székely rendi társadalom főnemesei. Az elsők, vagy főbb nemesek (seniores, primores, primores nobiles, potiores), akiknek legalább három nyíl földjük volt. Utánuk következtek a lófők, lovasok, akik...
 

2012. március 17.

KÖVENDY KATALIN

A kommunista diktatúrák értelmiségéről és a folytonosságról

            Az 1945 utáni időkben, a Rákosi-érában és a teljes Kádár-korban, az ötvenes,  hatvanas, hetvenes és nyolcvanas években nem kizárólag a tehetségük és tudásuk miatt kerültek jó értelmiségi állásokba diplomás emberek. Érvényes ez a mai, különböző pozíciókban lévő értelmiségiek – értelemszerűen nem a legfiatalabb korosztály – többségére is. A takarítónő, a házmester, a marós, a szegényparaszt vagy később egyszerű TSZ-tag, vagy a gyári munkás gyerekét hamarabb és szívesebben vették oda a Kádár-érában bármelyik tanszékre az akkori vezetők, akik jobbára maguk is munkás-paraszti származásuk és a rendszerhez való hűségük miatt emelkedtek ki a munkásosztály vagy a nincstelen parasztság soraiból egy-két generációval[1] korábban, a Rákosi-éra alatt.

2011. május 26.

Kövendy Katalin

„Lerúgatom véle a csillagokat” – A 48-as dalokról, a nemzettudatról 4.
        
Sepsiszentgyörgyi huszárcsákó
Ahhoz, hogy egy ország népét képletesen szólva járomba lehessen hajtani, méghozzá úgy, hogy a végén már önként kérje a nyakába a jármot, arcára pedig a szemellenzőt, hogy csakis egyetlen irányba legyen képes nézni, vagy inkább bámulni, s hogy következésképpen egyetlen irányba menjen – több dologra van szükség. Az egyik az oktatás és nevelés szétzüllesztése. Ennek eredményeként olyan generációk nőhetnek fel, akiknek igényük sem lesz semmi olyan dologra, ami a csőlátó perspektíván, s a csordában való vonulás tényén és irányán kívül esne.

2011. május 25.

Kövendy Katalin

A turulmadárról, a csúsztatásokról, a társításokról és hárításokról. A nemzettudatról 3.
           
Százhalombatta
Budapesten a Királyi Palota előtt ott lehet – szétterült szárnyakkal a Dunára nézőn – a régi hatalmas turulszobor, de a magyar mondavilág eme mitikus alakja nem kívánt szimbólum ebben az országban hosszú évtizedek óta. Pedig ugyanúgy a kultúránk, az eredetmítoszunk része, mint az olaszoknál a két kis emberkölyköt szoptató anyafarkas. Miben más a kettő? Mindkettő képtelen történet, mint ahogy a népek mitológiái teli vannak csodás és hihetetlen történetekkel és alakokkal.

2011. május 22.

Kövendy Katalin

„Szülőanyám, te szép Magyarország”  – A nemzettudatról 2.

Ugyanez az öntudat – hogy tudom, ki vagyok, mit érek – érvényes a kisebb és nagyobb közösségekre is. Ha közösségként tudjuk azt, hogy melyek az értékeink és melyek a hibáink, akkor nem becsüljük alá az értékeinket, és nem bagatellizáljuk a hibáinkat. Nem akarunk szándékosan elszürkülni és a még nagyobb tömegekhez hasonlítani, nem hisszük sem értéktelenebbnek, sem értékesebbnek önmagunkat. Romboló és bomlasztó hatású lesz, ha a médiából és az oktatás során hosszú éveken